Miska huszár Pákozdon

A húsvéti hétvégén nem bírtunk otthon maradni, gyönyörű volt az idő, így barátokkal kirándulni indultunka  közeli Velencei tóhoz. Felmentünk a Bence hegyi kilátóhoz, majd a közeli hegyen megkerestünk egy geocaching ládát. A tökéletes panorámában gyönyörködve elhatároztuk, hogy még Pákozdon tuszteletünket tesszük a Miska huszárnál.

Bevallom, messziről nem látszott, hogy közelről ilyen hatalmas lesz ez a szobor. A méreteken elámulva eldöntöttem, hogy hazaérve megfogom rajzolni, hogy jól látszódjon, ki mekkora is volt ebben a történetben…

Bikal, Puchner Birtok

Bikalt sokan ismerik, de fogadok, hogy nem tudná mindenki első blikkre a helyére tenni a térképen. Baranya megyében járunk, nem kell túl sokat autózni Bonyhádtól vagy Dombóvár felől, de Budapesttől is csak 185 km. Bevallom 12 éve jártunk errefelé, amikor a két nagy gyerkőc volt még kicsi. Akkor még csak a Kastély és a Fürdőház volt készen, ehhez képest ma már van Palota, Udvarház és ahol a mi szállásunk volt a Középkori Város.
Mi nagyon elégedettek voltunk, minden gyerek megtalálta a maga elfoglaltságát. Fürödtünk, szuper műsorokat láttunk, volt állatsimogató, íjászat, lovasbemutató, lovaglás, a középkori városrészben mesterségek kipróbálása, este bowling stb.

Amit szeretek ilyenkor, hogy maradt nekem is időm rajzolni. Mindenki tudja, hogy nekem ez a kikapcsolódás. Az útinaplózásról nem kell már sokat írnom, az a blogból mára már kiderült, hogy ez egy “életérzés”, olyan mint másnak focimeccsre menni vagy bármi, amit nagy élvezettel csinál. Igen, a fénykép tökéletesebb képet alkot a látottakról, na de a rajz, sokkal több érzés, élmény marad benne. Nem minden utazáson rajzolok, van amikor nincs időm vagy hangulatom sem, olyankor nem erőltetem.

Néhány rajzom/hangulatom, amit szívesen megosztok:

Azért csatolok “valódi” képeket is, mégis miféle helye ez…

A Puchner Birtok hivatalos oldala: https://puchner.hu

Bali rajzokban, ahogy én láttam…

Az utazásunk célja nemcsak a kikapcsolódás, feltöltődés, és egy új világ megismerése volt, hanem maga az útinaplózás is. A rengeteg program mellett keresni kellett az időt erre az elfoglaltságra, de szerencsére rutinos útinaplózók, mindenhol találtunk időt és lehetőséget, hogy hódoljunk ennek a szenvedélyünknek. Kezdjük a 15 órás repülőúttal… rohan az idő ha rajzolsz. Nincs unalom, lassan telő percek. Csak a szórakozás, vagy szórakoztatás, merthogy a “cabin crew” jól szórakozott, miközben figyelte az alkotásainkat.

Mikor rajzoltunk?
Természetesen a programba is be volt illesztve az útinaplózás, és új technikák megismerése, de pl. a reggelire várva is lehetett egy egy “jelenetet” megfesteni, vagy a szabadidőben, este alvás előtt vagy helyett.

Volt olyan játékos feladatunk a NEKA art múzeum meglátogatását követően, hogy az eddigi benyomásainkat Baliról, kellett papírra vetni, vagy pl. a vízesést követő tisztulást visszaadni valahogy. Bevallom, ott annyir ahatása alatt voltam az eseményeknek, hogy egy darabig csak játszottam a vízzel, és később alakult ki a nagy mű…

Érdekes dolog az alkotás. Lovinán, munka közben (amikor a földrengés után úgy döntöötem rajzolok én magamnak egy Barongot, aki megsegít…) odajött egy kislány, aki ékes angolsággal elkezdte sorolni a palettán a színeket, és kérte is, melyiket használjam, mert ő azt szereti. Aztán nagyon megörült a festéklemosó papírzsepinek, amiben a szivárványt vélte felfedezni.

Ott az jutott eszembe (és a további napok tapasztalatai is csak megerősítettek benne), hogy valójában a rajzolás, de akármilyen művészet maga egy nemzetközi nyelv. Nem kell verbálisan kommunikáljunk egymással, akkoris átadhatunk érzelmeket, mosolyt csalhatunk a másik arcára vagy egyszerűen elismerést, függetlenül attól, hogy milyen szinten is űzzük az adott folyamatot. Örülök, hogy beszélem ezt a nyelvet, Tina Rajztanodája – hálás vagyok, hogy tőled tanulhattam.

Jó néhány képet, utólag, itthonról, fénykép alapján rajzoltam meg, ezzel be is telt az útinaplóm. Mission completed. Azt szoktam mondani, hogy 8 nap az, amíg még az élmények elementáris erővel hatnak, addig kell befejezni a naplót, utána már nem szabad hozzányúlni.
A képek nem feltétlen szuper alkotások, de mind valami hangulatot, érzelmet, számomra kedves dolgot örökítenek meg, amit bármikor fellapozva újra átélhetek. Fogadjátok olyan szeretettel, amilyen szeretettel készültek.

 

Az utazásról szóló napi beszámolók itt találhatók:
http://utinaplom.hu/utibeszamolo/bali-ubud-2018-oktober-2-13/

Botanikai barangolás a Dunaparton

Már korábban is írtam, milyen jó, ha az útinaplózást csapatban műveljük. Ez Tina Rajztanodájában időről-időre meg is valósul, a pénteki klubfoglalkozások keretében. A mai verőfényes nyári napon a Dunaparton sétálgattunk és csipkebogyót rajzoltunk kétféle technikával, majd az ebéd alatt-mellett-közben pedig kavicsot festettünk.

Én imádom ezeket az alkalmakat, mert nem csak a fejlődésre alkalmas, de mindig olyan szuper csapat jön össze, ahol élmény alkotni. Igazi feltöltődés. Beszélgetünk, ellesünk egymás technikájából, kérdezünk, újdonságokat hallunk és megnézzük egymás útinaplóját, ki mit alkotott az elmúlt időszakban.

Én szeretek egyedül is utazgatni, rajzolni, de ennek a közös műfajnak van egy különleges eszenciája. Csak nézzétek meg a képgalériát:

 

Kisújszállás – Kumánia

Miről híres Kisújszállás? Gyógyvizéről biztos, és arról is, hogy itt született Csukás István. Jah, és itt lakik a nővérem. Amikor meglátogatjuk őket, mindig a Kumánia ifjusági szállásán alszunk, az öt faház egyikében. Szuper kis hely, nincs radiátor, mert a falakban be van csövezve a Kumánia meleg vize, az melegíti a falakat. (Na jó, nyáron viszont nem hűti és meleg volt…)

Amíg vártuk a férjeinket, hogy visszaérjenek a vásárlásból – hát nem volt pár kocsma pont útközben?… – megörökítettem, ami látszott a Kumánia fürdőből a faházakból…

Szépen lassan fejlődik a város. Utoljára amikor itt voltunk, a POM-POMot ábrázoló (gyerekkorom kedvenc meséje) kis fát csodáltuk  meg, most meg éppen megszáradt a festék az új játszótéren, ahol a SÜSÜ mese szereplői elevenedtek meg. Ha erre jártok, feltétlenül nézzétek meg:

 

 

 

Balaton Körbetekerés

Régóta dédelgetett álmom volt, hogy egyszer végre én is körbetekerjem a Balatont. Utazásaink során itt-ott megfordultunk már a Balatonon, de szerettem volna még nagyobb szeletét látni ennek a csodálatos tájnak. Mindig vonzott a víz, szeretem nézni a hullámokat, hallani a hangját, ahogy partot ér.

Ez a túra nem útinaplózásként indult, de természetesem velem volt a nélkülözhetetlen “úticsomag”, gondoltam, ha úgy alakul, majd rajzolok.

Baráti társaságunk szervezte meg az idei körbetekerést, 4 nap alatt a Balaton körül. Bevallom elég felkészületlenül indultam útnak, ugyan másfajta mozgást űzök rendszeresen, de idén majdhogynem először ültem bringára. Kora reggel a balatönföldvári Diós Campingben pakoltuk le a bringákat, utolsókat igazítottuk rajtuk, kerekeket felfújtuk, sa mikor minden a helyén volt, elindult a futam. Az első nap célkitűzése 65 km Gyenesdiás volt. Az első kilométerek kellemesen teltek, kicsit felhős szeles időben, mondhatnám csak úgy ettük a távolságot, mint üveggolyót.

Sorra hagytuk el a településeket, csodáltuk meg a vízparti kis vityillókat. Balatonszárszó – Balatonöszöd – Balatonszemes – Balatonlelle – Balatonboglár. Egy kis megálló, fürdés, lángos, fröccs, majd folytattuk utunkat. Bevallom, itt már visszaülni a bringára kissé nehézkes volt, kezdett kényelmetlen lenni az ülés, zselé ide, zselé oda. Fáradunk. Fonyódliget – Fonyód – Bélatelep – Balatonfenyves. megállunk a parton, megebédelünk, egyre erősödik a szél, itt már nem is fürdünk, csak gyorsan összeszedjük magunkat, mert még sok km van hátra. Balatonmáriafürdő – Balatonkeresztúr – Balatonberény. Megállunk a Tekergő büfében, visszapótolni az elpárologtatott folyadékot. Na nekem aznapra itt elég is lett volna. Annyira fájt már a hátsóm, hogy valósággal keresni kellett azt a pózt, amivel elviselhetővé vált a további utazás. Nagyon nehezen szálltam vissza a bringára, az utolsó kilóméterek éveknek tűntek. Azon morfondíroztam, mit is keresek én itt. Pedig még Keszthelyen is megálltunk frissíteni, onnan viszont a végzél Gyenesdiás már csak pár km volt. Estére végül megérkeztünk a szállásra, leraktuk a bringákat is pihenni és lesétáltunk a partra vacsorázni/fürdeni. Nagyon szép a strand, a képen a családom, megfáradva…

Nem könnyű nyár közepén 25 fős csapatnak egy-egy éjszakára szállást találni, így annak örültünk ami van. Az egyik hatágyas szobában a három felnőtt pár hajtja fejét álomra. Sajog a fenekünk, rákeresek a netre, van-e valami tuti tipp a csillapításra, amikor rátalálok az ún. “tomporoltó” szerre.  Egy ideig még nevetgélünk a kommunán, majd lassan elalszunk/felébredünk a horkolásra, stb…

Csodás reggeli után továbbindulunk, a második napi cél az 55 km-re levő Balatonakali. Iszonyatos nehéz a bringákra felszállni, illetve nyeregben maradni. Egy darabig kiállva tekerünk, de be kell látni, hogy rá kell ülni az ülésre, mert így sokkal fárasztóbb. A comb fájjon vagy a fenék? Kb. egy óra tekerés után csillapodik a fenékfájás, végre élvezzük a tájat. Immár az északi parton tekerünk, itt nem közvetlenül mindig a parton, így kicsit madártávlatból látjuk a Balatont, ahogy fenségesen elterül a völgyben. Csodaszép. Tomporfájás ide, tomporfájás oda, ezért a látványért megéri. Vonyarcvashegy – Balatongyörök – Szigliget.

Balról elhagyjuk a Szent György-hegyet, majd feltekerünk a Badacsonyra. Badacsonytördemic. Itt egy jó kis frissítés után állunk tovább. Badacsonytomaj – Badacsonyörs – Ábrahámhegy – Balatonrendes – Révfülöp. Itt is megállunk. Az előző naphoz képest a szél elállt, a nap kisütött, kissé éget, így fokozottan pótolni kell az elvesztegetett sókat. A többiek beintegetnek a Balatoni Nyár c. műsorba, majd folytatjuk utunkat.
Nincs sok hátra, amilyen nehezen indult a reggel, annyira jól vagyunk még. Balatonszepezd után megcsodáljuk Zánkát (kinek kinek gyerekkori úttörő élmények jönnek fel, én pechemre télen voltam anno Zánkán, akkor is tanulni kellett…), majd lassan de biztosan beérünk a végállomásra Balatonakalira.

Egy tájházban sikerül szállást foglalni, ami gyönyörűen fel van újítva. Sokféle stílus keveredik, meg is örökítem. Változik az alvásrend. A fiúk és férfiak a pajtában alszanak, a nők és a gyerekek az emeleten. Jó időben vagyunk, marad egy csomó időnk a partra. Hideg a víz, de ekkora út után ez nem tántoríthat el minket. A felén túl vagyunk. Mivel rengeteg időnk van, megörökítem a strandot, meg a Balaton Körút logót is, amit végig követnünk kellett.

Jó hangulatban telik az este, hullafárdtan érünk a szállásra ahol azonnal el is alszunk. Reggel meg mindenki a másikra mutogat, ki is horkolt…

Harmadik nap reggele már sokkal könnyebben indul. Röpke negyedóra alatt megtaláljuk a kényelmes pózt a bringán, már csak a combizomláz gyötör kissé minket. A mai a legrövidebb nap – 35 km – amit csak az emelkedők próbálnak meg megnehezíteni. Szerencsére nem adjuk olyan könnyen. Balatonudvardi – Örvényes – Tihanyt elkerüljük – Balatonfüred az első megálló. Fagyi, fröccs, tumultus a parton. Nagyon szeretem füredet, de nem jó látni, ahogy tülekednek a strand bejáratánál, én jobban kedvelem a kevésbé felkapott helyeket. Csopak – Alsóörs után begurulunk Balatonalmádiba. Tűz a nap, rengeteg időnk van, a strandon táborozunk le bringástól, a szállást elfoglalni még túl korán van. A fröccsök jól fogynak, jó a hangulat, hideg a víz. Hangosak vagyunk, de ez most nem sok mindenkit zavar. Na jó ez nem igaz…

Estefelé összecuccolunk és feltekerünk a szállásra, ami jó magasan van, én már csak tolom a bringát… Részben különböző, részben egyéb okokból én a trambulinon alszom, ami nagyon kényelmes, jó a levegő, habár a szúnyogokkal nem kötöttünk idén sem barátságot. Reggel a szokásos időben útnak indulunk, immár az utolsó etap – 55 km – nem tűnik hosszúnak. Visszakanyarodunk a déli partra. Balatonfűzfő (anno mennyit jártunk egyetemistaként a strandra a jegyzetekkel, hogy majd tanulunk és vittük vissza ugyanazzal a lendülettel a könyveket kinyitatlanul…) – Balatonkenese – Balatonakarattya – Balatonaliga – Balatonvilágos. Jó kis emelkedők, meredek lejtő – na én itt már eldobtam a bringámat. Bevallom van egy szög, ami fölött én már félek a lejtőkön, és inkább tolom. Nem túl jó hangulatomban ért ez is, így kénytelen voltam kedves kis bringámon taszítani egyet.  Itt megálltunk frissíteni. Siófok tömegét elkerüljük, majd Széplakon egy fagyival megörvendeztetjük magunkat. Fürdeni Zamárdiban állunk meg, addigra meg is éhezünk. Na itt jön el az a pont ahol már nagyon fáj megint minden. Pont mint az első nap. Nézem a többieket, ők is mocorognak az ülésen, keresik a pózt, felemelkednek a nyeregből, visszaülnek. Sehogyan nem kényelmes, pedig már tényleg nincs sok hátra. Utolsó nekifutás, áthajtunk Szántódon, és visszaérünk Balatonföldvárra. Csak most vettem észre a kilátót, odafelé valahogy elkerülte a figyelmemet. MEGCSINÁLTUK! Az én napom elég borongós volt, csak órákkal később tudtam értékelni, hogy igen MEGCSINÁLTUK. 4 nap alatt 210 km körbe a Balatonon. Fantasztikus fárasztó gyönyörű ngy nap volt. A két nagyobb gyerekem kísért el, először nem volt sok kedvük jönni (első nap végén szóvá is tették), de a végén büszkék voltak ők is magukra. Azt hiszem most már kicsit másképp nézünk a Balatonra. Most azt mondom soha többet, de ha igen, akkor esetleg még több napra elosztva, még több strandot meglátogatva, még többet kiélvezve, körbetekerném a Balatont. 🙂

Görögország 2018

Bevallom, sok helyen voltam már, láttam világot, de nekem még Görögország eddig kimaradt az úticélok közül. Ezért idén – barátaink elbeszélése alapján – úgy döntöttünk meg sem állunk Nei Poriig, ami kifejezetten egy üdülőfalu. A nyaralás, kikapcsolódás, feltöltődés mellett természetesen nekem egyik célom volt az útinaplózás (ami egyébként kimeríti az előbb említett hármas célt), amire szerencsére igen sok idő kínálkozott.

Hósszú buszos órák után egy korai reggelen érkeztünk a görög faluba, ahova elfelejtettek szólni, hogy csoport érkezik, és nem tekerték fel a termosztátot időben, ezért 17 fokban dideregtünk, kénytelen kelletlen belső fűtésre kapcsolva.

A tenger mindig gyönyörű, akkor is ha viharos, más arcát mutatja, de így is csodálatos. Én órákig elnézegettem volna  a tengert, ha nem fáztam volna annyira. Na jó, el is nézegettem, mert fürdésre nem voltam elég bátor.

Az utazási irodák sok környékbeli programot ajánlanak – na jó én ezt termékbemutatóknak hívtam, mert mindenhol volt célzott termék megvásárlására irányuló burkolt felhívás – azoknak, akik nem csak süttetni szerették volna magukat a parton. Így következő napon máris a Meteórák felé száguldó buszon találtuk magunkat. Mivel az idő nem volt még túl jó, így ideálisnak bizonyult ehhez a kiránduláshoz. Útközben megálltunk a Tempi völgyben, megnéztük Paraszkebi kolostorát, Kalambakában az ikonfestő műhelyeket, majd a Varlam kolostort. Valami csodálatos látvány a Meteorák kimagasló tömbjeit megcsodálni, elképzelni, ahogy ezek a kolostorok egyáltalán hogyan épülhettek. Nem tudnám visszaadni, de ilyenkor az idegenvezetők történeteit hallgatva kicsit megelevenedik a múlt, kicsit mi is isteneknek érezhettük magunkat. (a fél-Istvánok).

Végre kisütött a nap, így meghódítottuk a tengert, megzaboláztuk a hullámokat, mythosokat döntöttünk meg (ez a helyi sör neve – nem is keveset, de erről az Akrathos Beach Bar tudna mesélni…). És végre mindenki azt csinált, amit szeretett volna. A gyerekek búvárkodtak, homokvárat építettek, a félistenek míthosokat döntögettek (ez volt a SÖRÖS terv), az asszonyok koktéloztak, olvastak, napoztak, vagy pl. mint én is, rajzoltam.

Az útinaplóm felét sikerült a helyszínen megrajzolni, de a második felét, otthon fejeztem be, fénykép alapján. Ezt általában pár nappal az utazást követően meg kell tenni, különben a parázs kialszik, az utazás varázsa elévül.

Volt még egy program, amikoris egy hosszú busz út után felszálltunk egy hajóra, ami átnavigált minket Skiathos szigetére, ahol kimondhatatlanul kék a tenger. Bocsánat a kék a partokon átcsapott zöldbe. Próbáltam megfesteni ezt a kéket, de képtelen voltam kikeverni a színeimből. El is neveztem “görögkék”-nek. Hihetetlen kék annyi biztos. Csak nézed nézed, és nem tudsz betelni vele, olyan csodaszép. Gyönyörű volt a sziget, csak itt is kicsit sok turista érkezett egyszerre a termékbemutatóra (itt a termék a tengerpart volt….), így az egész fürdőzés egy jó kis meleg, hétvégi nap balatoni alteregójára hajazott. Ezután a hajó tovább vitt Skopelos szigetére, aminek az volt a különlegessége, hogy itt forgatták a Mamma Mía filmet. Na ez már igazi kis görög falura emlékeztetett, a  kis fehér házak, kék ablakkeretekkel. Nagyon hangulatos volt, de itt túl sok időnk nem maradt nézelődni, mert a pár órás visszaút még ránk várt.

Fáradtan értünk haza, de kárpótolt minket a következő fürdős nap. Olyan jó, amikor nem kell semmin gondolkodni, igazán csak azt kellett észben tartani, ki mit rendelt, és azt kihozták-e már… Itt került megfestésre – közkívánatra – a két embert is leterítő felfújható unikornis. Egy jó volt a hatalmas méretével kapcsolatban (na nem a partra lecipekedés, mert az enyhén szólva is ciki volt…), a tengerben pontosan tudtuk követni, hol vannak a gyerekek.

Ahogy említettem, kiszemeltünk egy partot, amit az Akrathos Beach Bar szervizelt – és itt töltöttünk/fogyasztottunk sok-sok órát. Jól összebarátkoztunk a tulajjal, megmutattuk neki milyen a magyar pálinka, erre megmutatta ő is, milyen a görög…

Amikor hazaértünk és megfestettem az ő strandbejáratukat, le is cserélte FB oldalukon a borítóképét az én rajzomra.

A családom feladta a buszos utakat, de én még megnéztem az Olimpusz lábánál Zeusz kádját, amit Litohoro faluból egy rövid sétával el is értünk. Nem volt szerencsénk, ezért az Olimpuszról a felhők miatt nem volt semmi kilátásunk, hiába buszoztunk fel a lélekvesztőn a Stravos kilátóig. Sebaj, hazafelé beugrottunk Ios Dyonussos kolostorát megnézni, majd Pios Pandalemosban ebédeltünk. Eddigre kiderült az ég, és ebből a nagyon kis helyes falucskából csodás kilátásunk volt a tengerre. Nem mentünk üres kézzel haza, vittünk ajándékot is, sok-sok olümPUSZIt.

Az utazás napja még egy kis fürdőzéssel telt, de bevallom, ez már egy kicsit visszafogottabb nap volt, valahogy éreztük, hogy ez az elválás nem is olyan könnyű…

A hangulatot a megrajzolt képek adják vissza a legjobban. Ezzel be is telt egy útinaplóm, amit nagy becsben tartok…

Vácrátóti arborétum

Van egy csodaszép hely, ahol lehet hogy sokan még nem is jártak. Itthon, Magyarosrszágon, Gödöllőn túl, Vácon innen… A Vácrátóti Botanikus Kert hazánk leggazdagabb, mintegy 12 ezer növényfajt s fajtát számláló élőnövény-gyűjteménye. Ez tényleg nem túlzás, csodaszép virágok, fák,  egy helyen. Itt, az egyik kertben játszódott egy részlet az “Abigél” c. filmből is. Mit kerestem itt? Egy pénteki klub témája a botanika volt, ezért a napot itt töltöttem sokad magammal egyetembe, körbesétáltuk a hatalmas kertet, és ki ki neki tetsző tartalmat rajzolt. Nagyon érdekes volt. A végén átbeszéltük egymás rajzait, sokat tanultunk belőle. Ismét egy csudajó napot töltöttünk együtt, mi, akikben egy közös biztos hogy van: mindannyian szeretünk rajzolni! 🙂

Az alkotások:

Néhán yfénykép a kertről, kedvcsinálónak, ha a közelben járna valaki és ezek után szívesen megállna…

Róma

Egy barátnőm 50. születésnapi meglepetése egy Római utazás volt, nem is akárhogy, gyerekek nélkül, kizárólag barátnőkkel. Igazi “énidő”. Az egyik szerencsés barátnő voltam, aki mindent megtett, hogy ünnepeltünk jól érezze magát, s méltóan ünnepeljük ezt a gyönyörű kort. Természetesen az útinapló csomagommal felfegyverkezve érkeztem. A hosszú buszos út alatt sokat beszélgettünk, nevetgéltünk, de mint mondtam hosszú volt az út, azért rajzoltam. A téma mindig ott van, bármit lehet rajzolni.

Te a buszon is tudsz rajzolni? – szokták kérdezni. Nem, de próbálkozom, és nem zavar, ha  vonal éppen nem lesz egyenes, vagy a festék kifut a vonalból. Amikor visszanézem pontosan fel tudom idézni az élményeket, a poénokat amik éppen elhangoztak.

Egy ilyen utazás során természetesen tartva a szoros ütemtervet, nem mindig adatik meg, hogy a helyszínen rajzoljak (pedig az az igazi), ezért van, hogy sűrűn fényképezek, és pl. este a szálláson amikor már csak beszélgetünk, nevetgélünk, közbe rajzolok, fényképről, de még mindenképpen a “friss” élményekkel. Szerencsés helyzetben vagyok, mert a családom, a barátaim, a közvetlen környezetem, elfogadta ezt az úgymond “bogaramat”, sőt már mondják, mutatják, kérik, mit rajzoljak. Fantasztikus érzés, amikor visszahallom, Anita, tudod aki olyan jól rajzol… akik nem lájkolnak, de amikor találkozunk biztosan tesznek egy kedves megjegyzést.

Visszatérve Rómára… a buszozást leszámítva fennmaradó két és fél nap alatt megcsodáljuk Róma nevezetességeit, de azért mindig akad kis idő, hogy teszteljük az aperol minőségét is., amit persze az útinaplóban meg is örökítünk. Pincér megjegyzi, hogy az aperolhoz öltöztem, és tényleg… szerencsére ezt a színt jól ki lehet keverni festékből is. 🙂

Alapvetően nagyon fárasztóak ezek a szervezett buszos kirándulások, sokat kell alkalmazkodni másokhoz, de pont ezért van különleges hangulata is egyben. Nem szoktam előre felkészülni a nevezetességekből, mert az idegenvezetők remekül elmesélik a történelem kis darabkáit. A mai technikával pedig nem is kell tapani az előadóra, hisz a rádiós készülékekkel akár el is bóklászhatunk, mégis olyan mintha csak neked mondaná azokat a történeteket, amiket nem biztos hogy elolvastál a történelemkönyvekből.

Az első este a többiek már nyugovóra tértek, amikor én még rajzolok. Fáradt vagyok, de tudom, hogy ez ébren tart. Aki aludt már olasz kempingben, konténerházakban az tudja, hogy olyan vékonyak a falak és milyen kis hely van, mérnökök gondosan kiszámolták, mekkora az a minimális m2, ahol még éppen el lehet férni. Munkálkodom csendben, egyszer csak szobatársam kiszól, valami mozog az ágyamban…. mire megnyutatom “csak radírozok”.

Másnap a Vatikánba én nem megyek be, mert már korábban jártam ott, inkább kint maradok rajzolni:

Azért az leírhatatlan érzés, hogy ülsz a Szent Péter téren, rajzolsz, közben mivel Róma születésnapja van, gyűlik a tömeg a téren a pápai beszédhez. Te csak rajzolsz, majd amikor a bíboros az első sorokban kézfogásokat osztogat, te előreverekeded magad, megszólítod, megmutatod a rajzodat, aki meglátja magát amint telefonál, elmosolyodik, azt mondja hogy congratulation és enged egy szelfit veled. Aztán levezetésképp Gianni Moranni énekel neked, és te próbálod követni a dalszöveget, mert a melletted ülő olaszok hangosan kántálják. Mindez azért, mert te nem tartasz a csoporttal, mert inkább rajzolsz.

Gyönyörű helyeken jártunk, Róma környékén Tivoliban a Villa d’Este csodálatos szökőkutas kertjét is megcsodáltuk, Ferrarában, Orvietoban töltöttünk néhány nagyon kellemes órát.

Volt olyan rajz, amit már itthon – de még az út hatása alatt –  vetettem papírra. Amikor átlapozom, mindig mosolyra húzódik a szám. Nézzétek meg:

Velence – Vogalonga 2017

Ezt a bejegyzést egy az egyben a vogalongának szentelt blog oldalamról másoltam be, mert most is így gondolom:

Hogy mi értelme van az útinaplózásnak?

Emlékszem még gyermekkoromban, amikor egy-egy nyaralás után, nagy izgalommal adtuk be a tekercs filmet előhívásra. Majd egy hét után széles mosollyal nézegettük vissza, az éppen jól vagy kevésbé jól sikerült képeket. Aztán újra megnéztük a papírképeket egy hónap múlva, aztán karácsonykor, majd később megmutattuk a gyerekeinknek is. Bevallom az új világban, több tízezer digitális kép várakozik a neki felcimkézett mappában, szigorúan bit by bit. És csak várnak. Többnyire hiába. Nincs idő végignézni őket…, mert közben elmegy mellettünk a MOST.

Szóval miért szeretem az útinaplózást?

Örök emlék marad ez a kis napló, ott van kéznél és bármikor fellapozhatom.

Mit rajzolok meg?

Hangulatot. Egy pillanatot, ami valami miatt fontos nekem. Akik ott voltak, amit mondtak, amilyen hangulat volt, amilyen poénok hangzottak el, amilyen illat, amilyen érzés…

Tudom, hogy a képek többnyire nekem mondanak valamit és azoknak, akik ott voltak, és mindezt átélték velem. De akkor is. Sok dolgot csak mi tudunk, a mi titkunk marad. Az, hogy a söröspohár tényleg egy hatalmas, literes korsó volt, hogy a híd…ugyanaz, amit tavaly is megrajzoltam csak kicsit más szögből, közben pöceszag volt, siettem is…, hogy a “tocabaconwithmirroreggs”-en mennyit röhögtünk a buszon, és mennyi alkohol fogyott el mellé, hogy milyen hangja volt a tengernek éjjel és milyen szép volt a naplemente, milyen sós a tenger,… hogy milyen érzés volt a Canal Grande közepén evezni, milyen bulit csapott a kalózhajónkon Jack Sparrow kapitányunk, hogy féltünk a hajóban a hullámoktól, mennyire nem egyszerre eveztünk, …

Van kép, ami a helyszínen készült a maga varázsával, illatával, a többiek biztató pillantásával, de van utómunka is fényképről, amit fontosnak tartok megörökíteni, de ott helyben nincs lehetőség erre.

Mióta rajzolok?

Kb. másfél éve ismerkedtem meg Tina Rajztanodájában az akvarell vázlatrajzolás – útinaplózás rejtelmeivel, ami szerelem volt első ecsethúzásra. Azóta folyamatosan gyakorlok, ez immár a 6. naplóm, ami betelt.  A gyakorlásban sokat segít a Tündérliget Klub támogatása, az éppen most is zajló 30 napos rajzkihívás. Valóban a sok gyakorlás meghozza a gyümölcsét, a mai rajzaim már sokkal jobban tetszenek, mint az elsők (csak nézd meg a tavalyi velencei útinaplómat). A fejlődés mindig fenntartható…!

Az idei rajzolás, festegetés közben is rájöttem csomó dologra, trükkre, amit eddig nem jól csináltam, … hogy fessek, hogy ne legyen foltos, melyik színnel kezdjek, hogy használjam az árnyalatokat egymáson, meddig várjak a száradással…. Próbálok nem minden vonalat megrajzolni (több kevesebb sikerrel), nem telibe festeni, kicsi szellőket hagyni, kicsit lazábban, de bevallom ezt azért még gyakorolni kell. Persze ha nem akarom görcsösen, sokkal könnyebb.

Bevallom nem lett minden alkotás vállalható, de mégis felteszem (digitális géppel ezekre simán nyomnék egy DELETE-et), mert az EGÉSZhez mégis hozzátartozik.

Egyébként normál esetben nem telik be egy alkalommal 1 füzet, de én most “szerettem” volna…

Ha megfogott a vogalonga, az evezés hangulata, az útról még többet olvashatsz itt: http://vogalonga2017.nemtokeletes.hu/.

Az elkészült képep pedig itt láthatók: