Velence – Vogalonga 2017
Ezt a bejegyzést egy az egyben a vogalongának szentelt blog oldalamról másoltam be, mert most is így gondolom:
Hogy mi értelme van az útinaplózásnak?
Emlékszem még gyermekkoromban, amikor egy-egy nyaralás után, nagy izgalommal adtuk be a tekercs filmet előhívásra. Majd egy hét után széles mosollyal nézegettük vissza, az éppen jól vagy kevésbé jól sikerült képeket. Aztán újra megnéztük a papírképeket egy hónap múlva, aztán karácsonykor, majd később megmutattuk a gyerekeinknek is. Bevallom az új világban, több tízezer digitális kép
várakozik a neki felcimkézett mappában, szigorúan bit by bit. És csak várnak. Többnyire hiába. Nincs idő végignézni őket…, mert közben elmegy mellettünk a MOST.
Szóval miért szeretem az útinaplózást?
Örök emlék marad ez a kis napló, ott van kéznél és bármikor fellapozhatom.
Mit rajzolok meg?
Hangulatot. Egy pillanatot, ami valami miatt fontos nekem. Akik ott voltak, amit mondtak, amilyen hangulat volt, amilyen poénok hangzottak el, amilyen illat, amilyen érzés…
Tudom, hogy a képek többnyire nekem mondanak valamit és azoknak, akik ott voltak, és mindezt átélték velem. De akkor is. Sok dolgot csak mi tudunk, a mi titkunk marad. Az, hogy a söröspohár tényleg egy hatalmas, literes korsó volt, hogy a híd…ugyanaz, amit tavaly is megrajzoltam csak kicsit más szögből, közben pöceszag volt, siettem is…, hogy a “tocabaconwithmirroreggs”-en mennyit röhögtünk a buszon, és mennyi alkohol fogyott el mellé, hogy milyen hangja volt a tengernek éjjel és milyen sz
ép volt a naplemente, milyen sós a tenger,… hogy milyen érzés volt a Canal Grande közepén evezni, milyen bulit csapott a kalózhajónkon Jack Sparrow kapitányunk, hogy féltünk a hajóban a hullámoktól, mennyire nem egyszerre eveztünk, …
Van kép, ami a helyszínen készült a maga varázsával, illatával, a többiek biztató pillantásával, de van utómunka is fényképről, amit fontosnak tartok megörökíteni, de ott helyben nincs lehetőség erre.
Mióta rajzolok?
Kb. másfél éve ismerkedtem meg Tina Rajztanodájában az akvarell vázlatrajzolás – útinaplózás rejtelmeivel, ami szerelem volt első ecsethúzásra. Azóta folyamatosan gyakorlok, ez immár a 6. naplóm, ami betelt. A gyakorlásban sokat segít a Tündérliget Klub támogatása, az éppen most is zajló 30 napos rajzkihívás. Valóban a sok gyakorlás meghozza a gyümölcsét, a mai rajzaim már sokkal jobban tetszenek, mint az elsők (csak nézd meg a tavalyi velencei útinaplómat). A fejlődés mindig fenntartható…!
Az idei rajzolás, festegetés közben is rájöttem csomó dologra, trükkre, amit eddig nem jól csináltam, … hogy fessek, hogy ne legyen foltos, melyik színnel kezdjek, hogy használjam az árnyalatokat egymáson, meddig várjak a száradással…. Próbálok nem minden vonalat megrajzolni (több kevesebb sikerrel), nem telibe festeni, kicsi szellőket hagyni, kicsit lazábban, de bevallom ezt azért még gyakorolni kell. Persze ha nem akarom görcsösen, sokkal könnyebb.
Bevallom nem lett minden alkotás vállalható, de mégis felteszem (digitális géppel ezekre simán nyomnék egy DELETE-et), mert az EGÉSZhez mégis hozzátartozik.
Egyébként normál esetben nem telik be egy alkalommal 1 füzet, de én most “szerettem” volna…
Ha megfogott a vogalonga, az evezés hangulata, az útról még többet olvashatsz itt: http://vogalonga2017.nemtokeletes.hu/.
Az elkészült képep pedig itt láthatók:
lelkesedéssel, ámde kevés tapasztalattal készítettem. Visszanézve igen borzasztó (merthogy azóta azért sokat fejlődtem), sőt egyenesen cikinek tartom, gondolkodtam is hogy feltegyem-e vagy sem, de végül azért döntöttem az igen mellett, hogy lehessen látni a fejlődést. Hogy ne vegyem el senki kedvét, igen én is innen indultam, Ezt az albumot, mint elsőt ilyen szemmel nézzétek.
