Sajdik Ferenc kiállítás
Időről időre részt veszek Tina pénteki klubjain, ahol tematikusan mindig van valami téma amit feldolgozunk, amit gyakorlunk, amiből tanulunk. A mostani klub apropóját Vácon az adta, hogy ott látható az egyik legnagyobb magyar karikaturistán Sajdik Ferenc állandó kiállítása. Ki ne emlékezne Csukás István meséire, a Pom-Pomra, a festéktüsszentő Hapci Benőre, vagy a Benzinszívó szúnyogra, Gombóc Artúrra. Azok a karakterek mind Sajdik Ferencnek köszönhetőek.
Sajdik Ferenc, ma már 89 éves és még mindig aktívan dolgozik. Budapesten él, de nem szereti a nyilvánosságot, nem szívesen beszél sok ember előtt, csak a munkájának él. Abban a szerencsében volt részünk, hogy a tárlatot, Sajdik egyik jó barátja Papp László vezette, így első kézből, hitelesen hallhattunk az egyes alkotásokról, bepillanthattunk a kulisszák mögé.
Sajdiknak különleges, senkivel össze nem téveszthető olyan “sajdikos” karakterei vannak. Az alkotásaiban nem kell keresni semmilyen szabályosságot, egyenes vonalakat, az úgy girbe gurbán, a perspektíván fittyet hányva jó ahogy van. Sajdik szereti vegyíteni a technikákat, ahogy a barátja elmondta, akkor van kész egy mű, ha már minden eszközt használt az asztalán.
Hogy miért ábrázolja a lovakat szomorúnak? Mária Terézi átment-e a tiszteletére épített diadalíven? Ki vette át a Kossuth-díjat Sajdik Ferenc helyett? Ez és ehhez hasonló személyes törtenetekért érdemes elutazni Vácra, és kérni a különleges tárlatvezetést.
Néhány kép a kiállításról és néhány kép természetesen az útinaplózásról, amit a gyűjtemény megtekintését követően, a Dunaparton és főtéren alkottunk. Csodás nap volt, énidő, jókedv, barátok.