A művészet oltárán…

Jógával kezdtük a napot, hazánk fia Tibor tartotta nekünk hajnal 7 órakor, hogy mindenki energikusan vághasson neki ennek a ma is gyönyörű napnak. Utunk egy organikus kerten át vezetett, ahol gyönyörű egzotikus növények voltak megtalálhatók. Csak az útra kellett nagyon figyelni, mert aki nem volt elég éber, az könnyen dobott egy hátast. Kérdezzetek csak meg.

A mai nap a művészetek jegyében telt. Az első megállónk a NEKA múzeum volt, ahol betekintést nyertünk a balinéz művészetbe. Nem is akárhogy, hiszen Bali képzőművészeti világának egyik szakértője kalauzolt végig bennünket. Ahogy mesélte, már az ősidőkben is léteztek művészek, akik eleinte pálmalevekre rajzoltak, majd a vallási témájú kéziratokban műveiket illusztrációként használták. Eleinte meghatározó volt a Kelet Jávai hatás, hiszen ott működött a legnagyobb hindu királyság. Az alkotások többsége történeteket mesélnek el, érzéseket adnak át. Általában a jó és a rossz harca elevenedik meg. A balinéz tradicionális művészetben megjelenik a kozmikus szimbolizmus. Minden égtáj egy színnek felel meg: Kelet – fehér, dél – vörös, nyugat – sárga, észak pedig a fekete színnel azonosítható. Ami középen van, abban minden szín benne van, az az arany.
A balinéz művészekre jelentős hatást gyakoroltak az idegenből, pl. európából érkezett művészek. De ez persze fordítva is igaz volt. Az idetelepült művészekre is hatottak a balinéz benyomások. Érdekes megfigyelni, hogy a balinéz alkotásokban nem nagyon található meg portré, vagy bármilyen olyanalkotás, ahol az anatómia megjelenne. Ők elképzelt, a saját gondolataikban élő nem létező nem valós teremtényeket ábrázoltak.
Eleinte csak fekete fehér, és egy kevés piros szín jelentek meg az alkotásokban. A balinéz emberek számára nagyon fontos a dualitás, a fehér és fekete ellentéte, és az egyensúly, az egyensúlyban maradás.

Sok művész hatott a helyiek művészetére. Hallhattunk érdekes helyi történeteket, angyalokról, ellopott kendőről, stb., de ezzel nem fárasztanék senkit és nem is biztos, hogy jól vissza tudom adni. Ami fontos, hogy ők soha nem a realisztikus ábrázolást követték, nem az esztétikum volt a fontos, a perspektíva sem volt fontos, ha úgy volt kedvük, belezsúfoltak mindent egy képbe, méretarányokkal nem törődve. A tartalom volt a fontos, maga a történet. A képek energiája. A 40-es, 50es évekbena  nyugati hatás eléggé megváltoztatta az ubudi művészetet. Míg Batuan megmaradt a tradicionális úton, Ubud egyre inkább felvette a nyugati stílust. A 60as években, amikor már több művészeti képzés is megindult, jött el az absztrakció, mint irányzat. Ahogy vezetőnk összegzi, mindegy milyen stílusban festenek, az a fontos, hogy identitásukat meg tudják őrizni. Az egyéb művészek behatása miatt a műveik egyediebbekké váltak, ahol a személyes önkifejezés volt a legfontosabb. Érdekes, hogy  a balinézeknek korábban nem is volt szavuk arra, hogy művészet, hiszen mindenki ezt csinálta, ami nagyban összefüggött a temérdek ünnepple és ceremóniával.
Két Balira költöző, és itt alkotó művésznek külön tárlatát nézhettük meg, Arie Smit és Gusti Nyoman Lempad.

A tárletlátogatás után egy kis játékra invitáltak minket, az eddigi benyomásaink alapján rajzoljunk valamit az útinaplónkba, hogyna hatott rád Bali címmel.

Ebédünket egy csodaszép panorámájú étteremben költöttük el, ahol főként tradicionális ételeket szolgáltak fel. Milyen jó, hogy már első nap a főzőiskolában megtanultuk az alapokat? Most nagy magabiztossággal tudtunk válogatni az étlapról.

Visszaérve a szállásunkra a délutáni workshopot Wayan Karjavallal töltöttük, aki a balinéz absztrakt festészet egy kiemelkedő alakja, egyetemi tanár, élt Amerikában és Európában is, sőt a pécsi tudományegyetemen is tanult. Nagy ismerettel rendelkezik a spirituális világról, melynek alapja a természet és a hindu hatások. Karjaval egy színekkel való játékra invitált bennünket. Először mesélt a színekről (milyen többletjelentése, szimbolikája van), majd kérte, hogy az érzéseinkből fessük meg a képünket. Ehhez mindössze négy színt kaptunk, a négy égtájat szimbolizáló színeket, feketét, fehéret, sárgát és pirosat. Ahogy kérte, elkezdtünk játszani a színekkel, nem szabadott semmi formát alkotni, csak engedni az érzéseket, az energiát. Nem volt semmi elvárás, mi a jó vagy mi nem. Csak csinálni kellett és élvezni magát a folyamtot. Személyesen érdekes dolog volt, eleinte bátortalanul kezdtem el festeni, a fekétet nem is akartam nagyon használni, mi lesz ebből…, de ahogyan sikerült az elvárásaimat elfelejteni, megindult az áramlat. Én csak arra gondoltam, milyen jó is most itt lenni. Milyen hálás vagyok sok sok embernek, hogy most itt lehetek.

UI: Kiderült, hogy az a furcsa éjszakai hang, amit mi csak az elhagyott gumijátékra való rálépést követő dudaszónak azonosítottunk, az a gekko, ami olyan mintha azt mndaná, hogy ‘gekko’… Minden este rázendít a legváratlanabb pillanatokban.

Rizsföldek, amerre a (rizs)szem ellát…

Kipihenve az előző főzős napunk fáradalmait, jókedvűen megreggelizünk és megisszuk a napi adag fiatal kókuszdió levét. Hamarosan útnak indulunk, kb. egy fél óra autózást követően megérkezünk a Sarokada nevű faluba, ahonnan egy kellemes sétánt teszünk. Az utunk egy hatalmas rizsföldön át vezet, ahol kísérőnktől nagyon sok érdekes dolgot tudunk meg a helyi rizstermesztésről. A rizs érési ciklusa 210 nap, régen ehhez kötötték a naptárukat, így fordul elő, hogy valakinek egy évben kétszer is lehet születésnapja.

1 négyzetméternyi területen, 1 kg rizst tudnak megtermelni. A rizsből adózniuk is kell, minden  megtermelt 10 kg-ból 1 kg termés az adóba megy. Csodálatos látvány, ahogy haladunk befelé, minden érdekes növényt megnevez vezetőnk, sok újdonságot látunk, pl. a banánfa virágát, a rizsföldön pacsáló kacsákat, a munkásokat, akik éppen dolgoznak a földeken (főként az idősebbekre marad ez a munka). Minden rizsföld tulajdonosnak van egy kis temploma a földjén, onnan lehet látni a “telekhatárokat”. A vizet egy betonnal kibélelt vezetékrendszeren kapják.

Rizsföldek, itt még szárazon.

Sétánk véget ér a következő faluban, ahonnan a Tibumana vízeséshez vesszük az irányt. Gyönyörűséges kis tavat látunk, ahova hatalmas robajjal érkezik a víz fentről. Ha körbenézünk, a nagyobb köveken kisebb kövek, még kisebb kövek láthetók, mintegy szimbolizálva az egyensúlyt. Milyen könnyű is kibillenni belőle… én is készítek egy sajátot, otthagyom a többi utazónak, mintegy jelezve, vissza lehet találni az egyensúlyunkhoz, mégha dolgozni is kell rajta.

Művészfotó 1. Jól van van egy kis csalás benne.

Egy eldugott kis faluba érünk (amit szerencsére nem özönlenek el a túristák), ahol egy család fogad vendégül minket. Az ő példájukon keresztül ismerkedünk meg a tradicionális balinéz udvarral. Vezetőnk bemutatja, melyik épület milyen célt szolgál, miért az Agung vulkán felé néz a családi templom, hol élnek az idősek, a fiatalok, és miért is van a rizsnek is temploma. Elmondja azt is, hogy itt nem metrikus mértékrendszerben gondolkodnak, pl. a házak távolsága a család legidősebb tagjának a lábmérete alapján kerül kiszámolásra. Mesél arról is, hogy a balinézek számára mennyi fontos a harmónia, hogy az embernek békében kell lennie az istenekkel, az emberekkel és a természettel is. Ennek a hármasnak mindig egységben kell lennie. Érdekességként mesélte, hogy amikor megszületik a családban egy gyermek, akkor ha fiú balra, ha lány, akkor a ház jobb oldalára el kell temetni a következő 4 dolgot (placenta, vér, magzatvíz, magzatmáz), mindezt egy kókuszhéjaban. 4 testvérnek is nevezik. Ez biztosítja azt, hogy a gyerekek ottmaradnak. Ha felnőnek a gyerekek és mégis el akarják hagyni az otthonukat, akkor engedélyt kell kérni az istenektől.
Meséltek a ceremóniákról. Baliról tudni kell, hogy itt mindig van valamilyen ceremónia. Ez lehet családi ünnep, templom felavatás vagy építés, ünneplik az isteneket, állatokat, növényeket, könyeket, bútorokat, nem is sorolom, szinte mindent. Egy ilyen ceremónián nagyon sokan segítenek, nemcsak a család, a tágabb értelemben vett család, de lehet hogy a fél falu. A fizetség ilyenkor enni és innivaló. Nagyon nagy a felelősségérzetük és félnek, hogyha nem ünnepelnek, akkor valami rossz dolog fog történni velük. Arra a kérdésre, hogy egy évben milyen gyakran ünnepelnek, azt a választ kaptuk, hogy nagyon sokszor… Templomépítéskor a papok is beleszólhatnak, hogy mikor kezdődjön az építkezés, na itt ez az építési enedély… A ceremóniák során a segítség, ha csak egy családról van szó tarthat egy héten át, nagyobb közösséget érintő ügyek esetén, a bandzsar (nálunk mondjuk kerület) adhat embereket 3 napra.

Úgy köszöntik egymást, hogy ohm swastiastu, elköszönésképp pedig azt mondják ohm santi santi santi. Nem ölelkeznek és nem puszilkodnak, hanem összeteszik a tenyerüket és meghajolnak.

Érkezésünkkor hideg papaya welcome drinket kapunk és egy zöldséges omlettet. Az egyik fiatal férfi egy bambuszból készült ütős hangszeren játszik, aminek az a neve hogy gamelán.

A helyiek számára a természet a mindennapi életük része, ismerik a helyi növényeket és virágokat, sokféleképpen használják fel őket, mind a háztartásban mind a gyógyításban. Két dologgal ismertetnek meg minket a nap folyamán, az egyik a szűz kókuszolaj a másik pedig a jamu gyógynövényes ital készítése. Ezeken a tradicionális tevékenységeken keresztül ismerhetjük meg a balinéz életet, bepillantást nyerhetünk mindennapjaikba. Ezek elkészítésében természetesen segédkezünk is.

A külső héját megtisztítjuk

Először a kókuszolajat készítjük el. Ehhez nem friss vagy még zöld kókuszdiót használunk (aminek reggelente megisszuk a levét, mert jót tesz), hanem egy már barnára érett legalább 6 hónapos darabot. Na jó, nem egyet, ötöt. Minden fázisban megtudjuk, hogy a kókusz részeit vagy a hulladékot mi másra lehet felhasználni. A kókusz levelét sok mindenre használják, egyrészt a ceremóniák során a felajánlásokat ebbe rakják, de a gyönyörűen megterített asztalunkon ebből készült a tányéralátét és a az asztalterítő is, ill. a tányérunk belseje is ezzel volt bélelve. De például az ételeket is ebbe csomagolják, és ezzel együtt főzik meg, mint azt láthattuk előző nap is. A kókusz héját fűtésre használják. A kókusz belseje, a húsa ehető, ezt lereszelik, megszárítják (ez kapható nálunk is a boltokban), különféle salátákba, desszertekbe rakják. Az öreg (barna színű) kókuszdió belsejében levő lé viszont nem iható, azt kilocsolják. De a levest például egy kiszáradt ámde szépen megmunkált kókuszdió héjában kaptuk. Hihetetlen, hogy szinte ebből nem lesz hulldék. Ha valami fenntartható, na akkor ez az. Lehet utánuk csinálni.
Lépések:
– A külső szálas részét lehántja
– Megbontja a kókuszdiót
– A belsejéből kiveszi a húsát
– Azt megtisztítja a külső vékony kéregtől
– Lereszeli egy ún. bandil fa segítségével
– Hozzátesz 3 merőkanál forró majd 3 merőkanál hideg vizet
– Kinyomkodja – ebből lesz a kókusztej
– Második körben már csak hideg vizet ad hozzá
– Ismét kinyomkodja, majd a levet felteszi főzni

A főzés során az olaj feljön a tetejére, amit már csak le kell szedni róla és készen is vagyunk. Az 5 kiinduló kókuszdióból kb. egy kis üvegnyi kókuszolaj lesz, ami kb. 2 dl. Ez mai áron 35.000 IDR (indonéz rúpia), ami körülbelül 700 Ft. (Hozok haza) olcsóbb mint egy koktél, az itt 50.000 IDR. Azt is ittam. Hármat. Is. Móni, aki Király duplán is, ő vezeti a helyi túráinkat elmagyarázta a pénzváltást, úgy kell számolni, hogy letakarjuk az utolsó két nullát és megszorozzuk kettővel.

Ezután Tina (rajztanárunk) tartott egy botanikai felkészítő akvarell szintrehozo mini gyorstalpaló kurzust, ahol elmagyarázta, hogyan kell pl. egy virágot megfesteni, mennyire kell a részletekbe belemenni, stb. Elvonultan alkottunk, majd megismertük, hogyan kell a jamu-t elkészíteni. A jamu egy gyógynövényes ital, amit főként női panaszokra használnak, de jót tesz a gyomornak és antibiotikumnak is kiváló.

Kezdetét veszi Tina festőórája

Hozzávalók: pálma cukor, só, tamarin, kurkuma és gyömbér. A mennyiségeket nem írom le, nem azért mert titok, hanem mert nem nagyon figyeltem, félre meg senkit nem akarok vezetni… szóval a hozzávalókat forró vízbe tettük és néhány percig forraltuk. Majd megkóstoltuk. Nem mondom, hogy olyan élvezettel ittam, mint a koktélokat, de egyébként ahhoz képest mire képes, iható volt.
A nap zárásaként egy helyi édességet, a lak lak-ot kóstoltuk meg. A recept itt is nagyon egyszerű, lisztből, vízből, és pandan levélből masszát gyúrunk amit megsütünk, erre pedig kókuszreszeléket és pálmacukrot halmozunk. Egyszerű és nagyszerű, kénytelen voltunk repetázni belőle.

Női problémákra is kiváló.

A csodás nap lezárásaként elköszöntünk, majd hazarobogtunk. Közben a nap is elment, ahogy mindig szokott, itt leginkább este 6 órakor már sötét van. Isteni nap volt ez is, és mennyi van még hátra. olyan érzés, mintha egy tündérmese szereplői lennénk. még mindig nem tudom eldönteni, hogy álmodom, vagy ez a valóság. csípjetek meg. 🙂

Balinéz gyümölcsös

Amikor első éjjel megérkeztünk, egy ún. welcome snack várt ránk a hűtőben. Volt egy doboz, benne minden furcsa étellel, és egy másik, amiben gyümölcsök voltak. A banánt és mandarint felismertem elsőre, na de a többi…


Hogy kell megenni őket? Némi tanakodást követően, felvágtuk őket és elkezdtük megkóstolgtani. Nagyon finomak. Más, mint amihoz szoktunk, de jó. A rambusztán és mangosztán kifejezetten ízletes. A passion fruit nem nyerte el a tetszésemet. A banánnak itt többféle verziója létezik, főleg olyanok, amiket főzésre is használnak.

Első reggel mindenki kapott ajándékba egy fiatal kókuszdiót. Az volt a feladat, hogy a benne levő viz szerű levet igyuk meg. Nagyon egészséges, rendbe teszi a gyomrot. nincs különösebb íze, ill. nem emlékeztet magára a kókusz ízére, de jó.

A gyümölcsárus is tele van érdekes dolgokkal, azt majd egy folytatásban.

Azt eszed, amit megfőzöl…

Az éjszakai, de inkább hajnali megérkezést követően még sokáig nem tudtunk elaludni. Egyrészt hihetetlen érzés, hogy itt vagyunk Balin, másrészt próbáltuk szobatársammal Jolóval, kitalálni mi mire való az apartmanunkban és mi olyan furcsa. Csukjuk be az ajtót, hangzott el az egyik praktikus kérés, de ahogy jobban körülnéztünk, beigazólodott, hogy ez majdnem felesleges. Az egyik oldalon zárható ajtó van függönnyel, míg a másik két oldalon az ablakok kazettáiban nincs üveg, az simán a természetbe levegőzik.  A fürdőszoba egyik fala hiányos, zuhanyzás közben legalább látjuk a csillagos eget. Szerencsére az ágyunkon van szúnyoghálós baldachin, ami miatt mégis védettséget élvezünk. Így gyakorlatilag bármilyen bogár meglátogathat minket, de állítólag a gekkók szoktak még bejutni. Jajj. Az éjszaka hangos volt, óránként próbáltuk beazonosítani a zajokat, melyik milyen állathoz tartozhat… No para. Élvezzük ki, hogy itt vagyunk.
Reggel korán keltünk a reggelihez, amit a helyiek nagyon gyorsan és finoman válogatnak össze. Kiderült, hogy egy tündérkert ahol vagyunk, az maga Wayan Karjaval, a híres balinéz absztrakt festő tulajdona, aki már kora reggel üdvözölt bennünket. Egyik nap tőle veszünk festőleckéket…

Mindenfelé szobrok, egyik szebb mint a másik, mégha elsőre furcsának is tűnnek.

Csodálatos kertünk van, tele szobrokkal, szentélyekkel. Mint egy kis mesevilág, távol a lüktető belvárostól. A galéria teremben összegyűltünk, ahol Tina “hivatalosan” is megnyitotta a Kreatív és Kulturális Kalandok Balin elnevezésű álomprogramunkat. Mindenki bemutatkozott, és elmondta miért érkezett, majd helyi vendéglátónk, programszervezőnk – Király Móni – is bemutatkozott, és elmesélte hogy került ide öt évvel ezelőtt Balira. Ezután megkerestük a pénzváltót Ubudban, ahol azonnal szembejött velünk a lülketés, a túristák tömege, a tülkölő motrok és autók. 200 dollárért cserébe máris milliomosnak érezhettük magunkat… Amerre csak néztünk, mindbenhol szobrok és szentélyek, ill. a napi felajánlások. A helyieknek nagyon fontos, hogy isteneiknek és démonaiknak felajánlást tegyenek. Ezt naponta többször is megteszik. Ezt úgy kell elképzelni, hogy kis banánlevélre tesznek kis gyümölcsöt, rizst, kekszet, és azt kihelyezik vagy a földre (ezt a démonoknak) vagy szentélyekbe rakják füstölők kíséretében. Balin minden hétre jut ünnep, ceremónia, így a kidíszített templomok  igen gyakori látványok errefelé.

Félelmetes vagy bohókás?

A templomokat egyenlőre csak kívülről csodáltuk meg, de erre hamarosan lesz módunk, amihez a sarongot már be is szereztük. Ez a lábat takaró hosszú szoknyának felel meg.

Délután különleges élményben volt részünk. Felkerestük Paon Bali Főzőiskoláját, ahol betekintést nyertünk a tradícionális balinéz gasztronómiába. Együtt készítettünk el egy nyolcfogásos menüt. Az alapanyagok elő voltak már készítve meghámozott állapotban. A mesterünk – többen is voltak – elmagyarázta, hogy melyik ételhez mire lesz szükségünk, és abból mit fogunk készíteni. A darabolást, aprítást mi végeztük, felvátva, mindenkinek jutott egy folyamat. Ezt követően előkertültek a serpenyők, ahol már párban főztünk, egyik adagolt, másikunk kevert. Hihetelenül meg volt minden szervezve, percre pontosan.  13-an voltunk, minden tányérban kiporciózva a felhasználandó összetevők. Mindent szépen elmagyaráztak, mit meddig főzünk, melyik alapanyag micsoda, és azt mivel lehet otthon helyettesíteni. Mindezt remek hangulatban. A főnökasszony (sajnos a nevét már nem tudtam megjegyezni) megérkezett, ránk mosolygott (azt a széles mosolyt tanítani kellene, vagy legalábbis receptre felírni)… és azt éreztem, hogy a szíve-lelke ott táncol a tányérban, a fakanálon, a serpenyőben. hihetetlen élmény volt, mert a desszerten kívül tulajdonképpen tényleg mindent mi alkottunk meg. Nem kevés háttérmunka folyt, hisz minden fogásnál, azonnal érkeztek az újabb kokuszolajjal kikent serpenyők, a többi ment a mosogatóba. Mi tányért elhasználtunk, szerintem valaki folyamtosan csak utánunk mosogatott. Egyébként alapvetően minden fogás nagyon gyorsan elkészült, tíz percnél semmi tartott tovább. A gombalevesben még roppantak a zöldségek, a szószok is nagyon egyszerűen elkészültek, miután szinte kezünkbe voltak az előkészített alapanyagok. Volt néhány alapanyag, ami nálunk nnem túl gyakori, ezért különösen jó volt vele dolgozni.

 

A képek alapján én már nem tudom beazonosítani, melyik melyik volt, de amik elkészültek:

Kuah Wong – Sup Jamur – Gombaleves
Base Gede – Bumbu Kuning – Alap sárga szósz
Be Siap Mesanten – Kare Ayam – Csirke kókuszos curryvel
Sate Siap – Sate Lilit Ayam – Grillezett csirke bambusz rúdon sütve
Kacang Me Santok – Gado Gado – Zöldségek mogyoró szószban
Jukut Urab – Kókuszos babsaláta
Pepesan Be Pasih – Pepes Ikan – Főtt hal banán levélen
Tempe Me Goreng – Tempe Kering – Sült tempe édes szójaszószban (nekem ez volt a kedvenc)
Kolak Biu – Kolak Pisang – Főtt banán pélmacukoros öntettel

Az, amit a fényképek nem tudnak visszaadni, azok természetesen az illatok. Amikor a mozsárban a mogyorót elkezdők aprítani, az valami különlegesen intenzív illatot árasztott, de maguk a fűszerek is, hihetlenül töltötte be a teret. Fantasztikus élmény volt. Azt hiszem tudok főzni…

Megérkeztünk Balira, Ubudba…

Hosszú napunk volt. A kedd éjszakai indulást követően a hajnal már Dohában ért bennünket. A reggel továbbinduló járattal pedig 10 órát utazva éjszaka megérkeztünk Denpasarba, Bali repterére. Hosszú volt az út, egy hatalmas Boeing géppel jöttünk, tömve emberekkel. Nagyon lassan eltelt az idő. Éjjel fél12kor indultunk taxikkal tovább a szállásunkra Ubudba. Mivel már söötétben érkeztünk, csak látni véljük, hogy egy gyönyörű helyen vagyunk, sok sok érdekességgel, de erről majd egy következő bejegyzésben mesélek.

A vacsoránk zsákbamacska volt, megettük, nem tudjuk mi volt, majd holnap kiderül. Amikoris nekivágunk kalandjainknak, némileg már kipihenve…

QATARzis Dohában

Elkezdődött az utazásunk. Kedden este 23:00 órakor felszálltunk a Dohába tartó járatra, tíz fővel a fedélzeten. Nem voltunk túl sokan, így nagyon kényelmes volt az utunk, még a vízszintest is kipróbálhattuk. Hajnali 5 órára érkeztünk meg Qatar legnagyobb repülőterére Dohába. Csodás volt látni a napfelkeltét, alattunk a vizet. Most éppen várunk a transzferre. 8:10kor indulunk Denpasarba, alig 10 órás út vár ránk…

Botanikai barangolás a Dunaparton

Már korábban is írtam, milyen jó, ha az útinaplózást csapatban műveljük. Ez Tina Rajztanodájában időről-időre meg is valósul, a pénteki klubfoglalkozások keretében. A mai verőfényes nyári napon a Dunaparton sétálgattunk és csipkebogyót rajzoltunk kétféle technikával, majd az ebéd alatt-mellett-közben pedig kavicsot festettünk.

Én imádom ezeket az alkalmakat, mert nem csak a fejlődésre alkalmas, de mindig olyan szuper csapat jön össze, ahol élmény alkotni. Igazi feltöltődés. Beszélgetünk, ellesünk egymás technikájából, kérdezünk, újdonságokat hallunk és megnézzük egymás útinaplóját, ki mit alkotott az elmúlt időszakban.

Én szeretek egyedül is utazgatni, rajzolni, de ennek a közös műfajnak van egy különleges eszenciája. Csak nézzétek meg a képgalériát:

 

Unalom? Olyan már nincs…

Amikor elkezdtem útinaplózni, azt vettem észre, hogy alig várom az alkalmat, lehetőséget, témát, hogy rajzolhassak. Ezt nyilván nem olyan egyszerű összeszervezni, főleg, ha családi program van, nem mindig én vagyok a középpontban.

Viszont bármilyen nagyobb útra megyek, ahol közlekedem, esetleg tudom előre, hogy esetleg várnom kell, mindig bepakolom az útinaplózos felszerelésemet. Útifestékkészlet, útiecset, útinapló. Így történt ez ma is. Reggel Budapestre utaztam vonattal, de hazafelé várnom kellett. Már ültem a vonaton, de még indulásig volt egy bő félórám. Nem akartam telefonozni (annyit), ezért elővettem az útinaplómat és elkezdtem leskiccelni amit láttam az ülésemből. Hazaérve kifestettem, feliratoztam, lefényképeztem és most megosztom veletek.

UI: Anikó köszönöm a finom kávét, isteni volt – ritka helyek egyike, ahol ilyen isteni a KV!

Színmustra

Egy korábbi bejegyzésben olvashattatok már a festékekről, miket érdemes megvenni, melyik milyen, de most egy újdonságot hozok. Nem egy világot megrengető találmány, mégis lehet hogy valakinek éppen ez kell. Ismerős, hogy amire rákeresel, azt Google bácsi megjegyzi és onnantól kezdve ontja rád a releváns tartalmú hirdetéseket. Na így vagyok én a festékekkel. A “prestigify” folyton ezt hirdette, kíváncsi voltam, és egész jó áron sikerült megvennem az ali expressen, így kipróbáltam.

42 féle szín, a fehértől a szürkéig. Nekem hiányzott a fekete és a lehetőség a színkeverésre (tudom, kérdezhetitek, hogy 42 nem elég?, csak amikor árnyékolok én a szürkének vagy 4 féle árnyalatát biztosan felviszem.)

Egyébiránt nagyon praktikus, ha valahova éppen kiruccansz, hogy egy rajzot elkészíts, és nem akarsz túl nagy táskát cipelni, tökéletes megoldás, de nálam ő csak egy biztonsági tartalék lehet. Csak egyedül vele biztosan nem indulnék el… Egyébiránt a mérete sem túl nagy, a magassága 1 mm a festéknek, tehát túl messzire nem jutunk vele. Létezik olyan verzió is, ahol kis lapokra van vékony rétegben felvíve a festék, és arról lehet leoldani.

Kérem szépen, ki kell próbálni. Én megtettem:

Kisújszállás – Kumánia

Miről híres Kisújszállás? Gyógyvizéről biztos, és arról is, hogy itt született Csukás István. Jah, és itt lakik a nővérem. Amikor meglátogatjuk őket, mindig a Kumánia ifjusági szállásán alszunk, az öt faház egyikében. Szuper kis hely, nincs radiátor, mert a falakban be van csövezve a Kumánia meleg vize, az melegíti a falakat. (Na jó, nyáron viszont nem hűti és meleg volt…)

Amíg vártuk a férjeinket, hogy visszaérjenek a vásárlásból – hát nem volt pár kocsma pont útközben?… – megörökítettem, ami látszott a Kumánia fürdőből a faházakból…

Szépen lassan fejlődik a város. Utoljára amikor itt voltunk, a POM-POMot ábrázoló (gyerekkorom kedvenc meséje) kis fát csodáltuk  meg, most meg éppen megszáradt a festék az új játszótéren, ahol a SÜSÜ mese szereplői elevenedtek meg. Ha erre jártok, feltétlenül nézzétek meg: